tárogató.

És ha csak úgy, kajánul vigyorogva, álszent módon széttárnánk a kezeinket, és azt mondanánk, (olvastam ma valahol), ‘egy pinányi színpad’, ahol a nyelvünk a balerina, aztán azokat az imént széttártakat pironkodva a szánk elé kapnánk, mondván, gondolati szinten is milyen mocskosak vagyunk, és hirtelen úrrá lenne rajtunk valamiféle hangos belső kényszeredettség, valami harsogó inger a csendben maradásra, és csak aztán zihálnánk tovább…hogy csak semmi erotika.